“Cyberpunk 2077 Fan Art” rajzpályázat eredményhírdetése

Hát ez a nap is eljött, jópár nagyszerű alkotás, valamint rengeteg szavazat beérkezése után!

A tegnapi nappal lezárult az idei pályázatunk, aminek az eredményeiről, azaz a nyertes alkotásokról és alkotóikról olvashattok most itt! 🙂

Bemelegítésként, a Cyberpunk 2077 pályázatunk nyertese a szavazók közül: Monostori Zoltánné Mária, gratulálunk neki! 🙂

Posztunkat a közönségszavazás nyertesének kihírdetéséről itt találjátok a Facebook oldalunkon

Egy Cyberpunk 2077 játékkal, illetve annak digitális példányának kulcsával lett gazdagabb, vagy az a személy akinek ő ajándékozni szeretné esetleg.

A játékhoz a kulcsot/kódot vagy Steamre, vagy GOG digi PC-s platformra kérheti, küldjük majd el neki. Természetesen értesítjük róla privátban is. …Összesen egyébként 807 szavazat érkezett tőletek a beküldött pályaművekre, nagyon köszönjük! 😃 Voltak akik több képre is voksoltak, tetszett nekik, ám végeredményben még így is jóval 500 felett volt a voksolók száma, szóval több alkotó is hálás lehet a barátok, ismerősök és az oldalunk látogatóinak igen aktív részvételében a szavazás alatt. 🙂

A nyertesek a díjakat most szeptemberben, valamint október folyamán kapják majd meg. A részletekről értesítjük őket e-mailben, privát üzenetben. (Külföldről is postázunk majd nekik, valószínűleg lesz ami átcsúszik októberre is.) A hét folyamát tehát minden nyertesünkkel felvesszük a kapcsolatot, értesítjük!

És most következzenek a nyertes alkotások és alkotóik!

1. kategória: A közönség szavazás nyertesei

1. Killy Elizabet, 144 szavazattal a szavazás idejének lejártakor

https://www.facebook.com/CRPGamers/photos/a.3190682884347865/3190715567677930

2. Jobbágy Zoltán – 116

https://www.facebook.com/CRPGamers/photos/a.3190682884347865/3190712674344886

3. Györe Vince (@vinyometaldesign) – 110

https://www.facebook.com/CRPGamers/photos/a.3190682884347865/3190713447678142

Gratulálunk nekik, mind a 3 alkotó részesül egy Steam, vagy egy GOG kulcsban a Cyberpunk 2077 c. játékhoz!

Ezenfelül kissebb meglepetés ajándék is a díjuk részét képezi, azokat pedig kipostázzunk nekik majd! 🙂

2. kategória: Zsűrizett rész díjazottjai

Itt bizony nem volt egyszerű a dolgunk hála a sok nagyszerű munkátoknak, amiket beküldtetek hozzánk! Amíg azért az első, valamint a 2. helyezett dolgában viszonylag gyors volt a döntéshozatal, megegyezés, a 3. helyezett dolgában már jóval nehezebb dolgunk volt, picit megizzadtunk vele.

Az ugyanis egyértelmű volt hogy például igencsak különböző korosztályokból érkeztek be alkotások hozzánk, illetve pl. igen különböző technikával készültek. Azonban az is nyílvánvaló volt a beküldött pályaművek alapján, hogy a maga kategóriájában viszont sok igen közel, mondhatni egy szinten áll egymáshoz a megvalósítás minőségét tekintve. Mindent egybevetve aztán, úgy mint; az alkotók eredetiségét, fantáziját, technikai tudását, mennyire felel meg a munkájuk a pályázati kírásnak, az alkotásba fektetett időt és így a kész alkotások minőségét, ez a döntés született:

Első helyezett: Tenk Attila

Tenk Attila’s Art, the winner of the “Cyberpunk 2077 Fan Art” Contest by PC RPG Community

2. Györe Vince (@vinyometaldesign)

3. Rózsás Péter

Gratulálunk nekik, mind a 3 alkotó részesül egy Steam, vagy egy GOG kulcsban a Cyberpunk 2077 c. játékhoz!

Ezenfelül, az első helyezettünk egy Johnny Silverhand figurával lesz gazdagabb, illetve egyéb apró Cyberpunk 2077-es meglepetésekkel is. 🙂

Második helyezettünknek szintén jut ebből a figurából a játék mellé. 🙂

A 3. helyezettünk pedig egy Cyberpunk 2077-es Art Book-ban részesül a játék kulcsa mellett. (Standard, angol nyelvű kiadás.)

Minden alkotó részvételét a pályázatunkon mégegyszer köszönjük szépen! Reméljük, megkönnyítettük kicsit a várakozást a játékra nektek is vele, illetve a “Maradj otthon” időszak is kicsivel gyorsabban telt általa!

Ameddig pedig még a játék megjelenésére várakozunk közösen november közepéig, egy kis újabb izelítő a világából:

Így, hogy közel vagyunk végre valóban a játék megjelenéséhez, az újabb gameplay szösszentek is egyre jobban tükrözik hogy milyen látvány fogadhat majd minket kb., egy korrekt Gaming PC társaságában, íme egy ilyen rövid kis videóelőzetes az NVidia GeForce jóvoltából! 🙂

…A játékban található legnagyobb település, város, azaz Night City egyik legfelkapottabb együttese egy punk rock banda volt természetesen, a Cyberpunk 2077 ezzel is hűen tükrözve a Cyberpnuk 2020-as múltját. Ők a Samurai nevet vieselik, frontemberük pedig Johnny Silverhand volt, akiről már bizonyára jópáran tudjátok, hogy a Cyberpunk 2077-ben nem kissebb színész, mint Keanu Reeves játsza el a szerepét nekünk. Nos, a Samurai együttes néhány száma is meghallgatható már a játék hivatalos YouTube csatornáján keresztül, a CD Prjekt RED, azaz a játék készítői jóvoltából. Ezeket erre találjátok, ha eddig elmulasztottátok volna:

…A játékban persze többféle zenei műfaj is fog persze felvonulni, ezeket a zenéket pedig pl. akár utazás közben is hallgathatjuk majd járműveink rádióin keresztül, illetve pl. klubbok, szórakozóhelyek látogatása alkalmával is.

…Erre jó példa akár a már szintén YouTube-on is látható, hallgatható 4ÆM c. szám Grimes-től, azaz a kanadai származású Claire Elise Bouchertől . Ahogyan Keanu Reeves is a frontembert játsza a Samurai együttesben, ugyanúgy Grimes is megkapta a szerepét a Cyberpunk 2077-ben, mint Lizzy Wizzy, a Lizzy Wizzy and the Metadwarves együttes énekese, vezetője. Ő egyébként bár nem panaszkodhat cyberpunkos módosítások, beültetések terén, ám az egyetlen, aki ennek ellenére is igazi embernek számít az együttesében.

…Amíg pedig már kevesebb mint 80 napot kell még várnunk a játék megjelenésére, itt az egyik legutóbbi hosszabb gameplay videó, amit pedig erre találtok a készítőktől:

Valamint

+

…Egy új szám, olyan friss hogy még meleg! Egy soundtrack a Night City / Cyberpunk 2077 világából, egy újabb zenei társulattól, bandától, a Point Break Candy-től!!!

Illusztráció a “The Mox gang”-ről a Cyberpunk 2077 Art Book-ban. A “Moxes”, azaz a Moxik nem éppen a felső tízezer tagjai, ám ettől függetlenül nem árt velük is majd jóban lenni.

Night City-nek ezt az eggyüttesét, illetve a zenéjüket a Raney Shockne feat. COS and CONWAY alkotja meg, hozza el a játék világába nekünk. Ez a szám pl. tökéletes zenei hátteret adhat majd a “The Mox gang / Moxes”-nek, azaz a Moxik bandájának, akik végülis nagyon röviden a Night City prostituáltjainak érdekszövekezte. Igen, Night City igen színes, változatos lesz de nem csak az ezernyi vibráló neon fények miatt! Ezt ez a szám is eléggé jól illusztrálja. 🙂

A szám címe: Hole in the Sun, hallgassátok!

Latest Posts

Elindult a Night City (Cyberpunk 2077) világának saját weboldala, a www.NightCity.Love (!)

Ez az oldal azoknak lesz igazán érdekes, akik a játék világáról még többet szeretnének megtudni, mégjobban szeretnék megismerni a Cyberpunk 2077 világának történelmét és annak kulcsszereplőit, mint pl. hogy ki volt pontosan Richard Night, akinek az emlékére aztán a város is megkapta a nevét. Illetve azért azoknak is okozhat egy kis örömet a meglátogatása, akik … Bővebben: Elindult a Night City (Cyberpunk 2077) világának saját weboldala, a www.NightCity.Love (!)

A Cyberpunk 2077 várható rendszerkövetelménye, gépigénye

November 19 már viszonylag nincs is olyan messze, mi pedig bízzunk ugye benne hogy a Witcher 3-hoz hasonlóan a Cyberpunk 2077 megjelenését is csak kétszer halasztják összesen! Akkor azonban talán ideje lenne most már lelkiekben felkészülni, hogy körülbeül milyen vas is kell majd ez alá a futurisztukus játék alá. Nos, az engine a játék alatt … Bővebben: A Cyberpunk 2077 várható rendszerkövetelménye, gépigénye

Betöltés…

Something went wrong. Please refresh the page and/or try again.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s