A Cyberpunk 2077 várható rendszerkövetelménye, gépigénye

November 19 már viszonylag nincs is olyan messze, mi pedig bízzunk ugye benne hogy a Witcher 3-hoz hasonlóan a Cyberpunk 2077 megjelenését is csak kétszer halasztják összesen!

Akkor azonban talán ideje lenne most már lelkiekben felkészülni, hogy körülbeül milyen vas is kell majd ez alá a futurisztukus játék alá. Nos, az engine a játék alatt ugyanaz mint a Witcher 2-3 játékoké (REDengine), illetve annak egy már jóval kiszuperáltabb, újabb verziója persze (a REDengine 4). Ebből azért le lehet szűrni ezt-azt. Meg pl. abból is, hogy a mostani hardverek, pl. videókártyák hogyan is bírkóznak meg ma a Witcher játékok legutolsó darabjával, pl. Novigrádban, a legzsúfoltabb és legnagyobb városban, ami a játékon belül található.

A mostani trend szerint azonban két felé ágaznak az igények a PC játékosok körében:

  1. Futtatni az adott játékot Full HD felbontás mellett, ahol akár a kimaxolt grafika mellet is még kellő FPS szám mellett sem kerül csillagászati összegekbe az adott konfiguráció hozzá.
  2. 4K gaming, felbontás legyen nagy, aztán majd leveszünk a grafikából kicsit, vagy jó lesz az a 30 FPS is, csak legalább az meglegyen. VAGY a gatyánkat is ráköltjük akár az egyik lehető legjobb Gaming PC-re, aztán nincsen megalkuvás semmilyen téren, jöhet a “maximum gaming experience”, hadd szóljon! 🙂

Nos, akik valamilyen okból kifolyólag a jelentősebb összegeket inkább másba fektetnék bele, azoknak jöjjön előszőr a Full HD felbontáshoz várható rendszerkövetelmények:

A várható, nem hivatalos minimum rendszerkövetelménye a Cyberpunk 2077-nek

(Full HD felbontás mellett)

CPU: Szeretnénk remélni, hogy a cél ismét az, hogy minnél több játékoshoz eljusson a CD Projekt RED soron következő játéka, így szinte 100%, hogy elég lesz neki egy erősebb i5-ös proci, akárcsak annó a Witcher 3-nak is. Szóval valahol egy  i5-2500K 3.3GHz környékén cárható a minimum, vagy egy hozzá hasonló az AMD-től.

RAM: Bár 6GB RAM még a Witcher 3 esetében elegendőnek minősült. itt már ne legyenek illúzióink, hiszen tudjuk: Bár a Cyberpunk 2077 (DLC-k nélkül, az alapjáték) térképe nem lesz nagyobb a Witcher 3-ban látottnál, a tartalom amit a képernyőnkre igyekeznek most a srácok majd varázsolni, igencsak túl fogja szárnyalni majd azt. Erre jó példa, hogy a korábbi interjúkban már elhangzott a készítőktől, hogy pl. csak a mellékküldetéseken nem 200%-al, azaz dupla annyian dolgoznak most, mint a Witcher 3 esetében korábban, hanem ötször annyian(!). Ez persze jelentheti azt is, hogy még jobb minőséget is igyekszenek elérni a mellékküldetések terén, nem csak szimplán a mennyiségüket érintheti de a jobb minőség várhatóan komplexebb mellékküldetéseket is jelenthet egy-egy adott esetben tehát. Ezenfelül tudjuk -szintén korábbi interjúkból a készítőkkel-, hogy a Witcher 3-al ellentétben itt a tér óriási nem csak horizontálisan, de vertikálisan tekintve is eléggé “open-world”, azaz nyitott világú, bejárható lesz. Ez kb. azt jelenti hogy ahol a Witcher 3-ban egy adott kissebb térkép részen 4-5 dolog volt felfedezhető, itt lehet akár a duplája is. Ez természetesen főként a városi területeken lesz igaz, ahol nagyobb épületek és még több NPC található lesz egy helyen belül. Szóval ha Novigrád kifogott egy kicsit annó egy-két Gaming PC-n, akkor sejthető hogy itt már emelni kellett egy kicsit a lecet a programozóknak a minimális RAM követelménynél. Részünkről 8GB RAM-al kibékülnénk, mint a minimális gépigény része.

VGA: 1920×1080 / 1080p, azaz Full HD felbontás mellé a minimum várható VGA valahol egy GTX 1050-1060 között lesz. Aki nem akar majd nagyon visszavenni a grafikából, illetve szeretne nem képregényt nézegetni, azoknak mi minimum egy GTX 1060-ast ajánlunk Full HD felbontás mellé, abból is a 6GB-os verziót, ha szertnéd a lehetőleg legjobb textúrákat viszontlátni a képernyődön élvezhető teljesítmény mellett.

Tárhley: Mivel a 4K gamin már eléggé trendi, így a nagyobb textúrák miatt, nagyobb tárhley is várható, illetve várhatóan pl. zenéből sem lesz hiány a játékban, illetve annak minőségében sem, beleértve az audió-minőségét is. Durván 100GB-os helyigényre számíthatunk.

Mi továbbra is SSD-t ajánlunk ezekhez a játékokhoz HDD helyett.

Íme, néhány 1TB-os SSD, amiket szívesen ajánlunk. Persze aki türelmes, biztosan talál még tucatnyi jófogást, ez csak egy tipp mindössze. Otthoni oldalakon is megtalálni őket, 500, 250 GB-os változatokban is. Mielőtt vásárlásba kezdenétek aztán, arról azért győződjetek meg előtte, hogy az adott SSD kompatibilis a gépetekkel, azon belül is pl. az alaplapotokkal!

A várható ajánlott rendszerkövetelménye a Cyberpunk 2077-nek

(Full HD felbontás mellett)

CPU: egy gyorsabb, ám minimum 2. generációs i7-es CPU bizonyára megteszi, ez végeredményben azon múlik, hogy milyen VGA is várható az ajánlotthoz pontosan. Egy picit öregecske i7-es sajnos ugyanis már nem igazán lesz képes rendesen kihajtani egy új VGA-t, pl. egy RTX 2070-est. Pláne, ha abból az RTX 2070-esből szeretnénk kisajtolni a legtöbb teljesítményt, mert a játékot szeretnénk a teljes pompájában élvezni stabill FPS számmal és lehetőleg 60 FPS környékén. Azért i5-ös procikat sem kell félteni mindet, pl. egy i5-7600K biztosan tudná tenni a dolgát. Ez ugye persze már egy 7. generációs i5-ös processzor.

RAM: Amennyiben igaz a sok felhajtás a játék körül, akkor bőven lesz ebben a játékban tartalom! 🙂 Viszont ha azt szeretnénk élvezni is egy minnél stabilabb rendszeren, a 16 GB RAM igen erősen ajánlott lesz hozzá! Pláne, mikor a sűrűben lakott területeken játszunk majd éppen.

VGA: Nos, a Witcher 3 óta eltelt ugye 5 év, mégis még a mai VGA-k közül is jópárat megbír izzasztani kimaxolt gafika mellett. A Cyberpunk 2077 pedig az eddig látottak és hallottak alapján egészen biztosan ismét igyekszik a kor összes legmodernebb és legpazarabb grafikus megvalósítását bemutatni önmagán keresztül… Persze ennek már ára van, még Full HD felbontás mellett is majd. Várhatóan egy RTX 2060 Super, vagy egy RTX 2070 azért már eléggé jó szolgálatot tehet majd nekünk kimaxolt grafika mellett is Full HD-ben.

A várható ajánlott rendszerkövetelménye a Cyberpunk 2077-nek

(4K felbontásban)

Aki 4K Gaming-re adja a fejét, az rendszerint nem akar komprumisszumokat kötni sem teljesítmény, sem a látvány terén. Úgyhogy a minimális gépigényt itt át is ugorjuk, hogy inkább a várható ajálottat megosszuk veletek. 🙂

CPU: Intel i7 9700K, illetve inkább egy Intel i9-9900K. AMD terén Intel helyett a Ryzen 9 3900x az, amivel nem lehet hibázni de egy Ryzen 7 3700x is már az eléggé jó kategória. Ez persze most a 4K-felbontás melletti kimaxolt grafikához értendő.

RAM: 16 GB, bár itt talán lehet befigyel a 32 GB is. Mi szóltunk.:)

VGA: Talán egy RTX 2080 Super elég lesz. Viszont annó a Witcher 3 is okozott meglepetéseket az akkor igen korszerűnek, csúcsmodelleknek számító videókártyáknál. Valószínűleg 4K-ban, kimaxolt garfikával a nagyobb FPS szám eléréséhez, jobb teljesítmény eléréséhez majd csak a következő generáció csúcs kártyái hozhatnak áttörést, pl. egy GeForce RTX 3080.

Nem véletlen egyébként, hogy külföldön is többnyire a streamereknél megy annyira a 4K gaming, mert egyébként még mindig eléggé zsebbe nyúlós a dolog ám, hát igen.:)

Mindent összevetve, aki valami pazarabb élményt vár a Cyberpunk 2077-től -ám 4K nélkül is beéri-, azoknak kb. egy i5-7600K/erősebb i7-es CPU (vagy hasonló kat. AMD-ben) + 16GB RAM + RTX 2060-as kombó egy 500 GB-os SSD-vel felvértezve egészen biztosan jó szolgálatot tesz majd.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s